Szállítási szerződés
By admin.atany on július 20, 2016
Az ünnepélyes felszentelésre az átányi műemlék református templom kertjében került sor. Az ünnepi istentiszteleten Hegedűs Zsuzsanna Budapest-Cimbalom utcai lelkész hirdette az igét. Ezt követően a lelkésznő felszentelő áldást mondott, majd koszorút helyeztek el az emlékkő talapzatán. A Nagykátai Hagyományőrző Alapítvány díszőrség tagjai díszlövéssel tisztelegtek.
Az ünnepségen részt vett dr.Tóth József, a térség fideszes országgyűlési képviselője is.
A helyi énekkar a Székely himnusz és a Szózat előadásával zárta az ünnepélyes rendezvényt.
1/2010./VII. 14./ HVI vezetői határozat:
Az Átány Helyi Választási Iroda vezetőjeként, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló, 2010. évi L. törvény /Övjt./ 24. § /2/ bekezdésében és a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény /Ve./ 102. § /1/ bekezdésében kapott hatáskörömben eljárva
ÁTÁNY község Önkormányzata Képviselő- testülete tagjainak számát – figyelembe véve, a település 2010. január 1. –i 1589 fős állandó lakos létszámát – 6 főben határozom meg.
Határozatom ellen…
Tisztelt Választópolgárok!
A Magyarországon elismert nemzeti és etnikai kisebbségi közösségeknek az Alkotmányban biztosított joga, hogy helyi és országos önkormányzatokat hozzanak létre.
A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény alapján a bolgár, a cigány, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán kisebbség esetén lehet kisebbségi választást tartani.
A települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásán…
Tisztelettel meghívom Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő ülésére, melynek helye: Községháza nagyterme, ideje: 2010. május 27. /csütörtök/ 9 00 óra.
Javaslat az ülés napirendi pontjaira:
1./ Beszámoló a gyermekvédelmi tevékenységről
Előadó: Kövesdi Ferencné gyámügyi főmunkatárs
Szabó Sándorné Hevesi Kistérség Integrált Szolgáltató és Innovációs Központ családgondozója
2./ Beszámoló a szociális tevékenységről
Előadó: Dányiné Szórád Ibolya körjegyző
3./ Tájékoztató a fiataloknak tartott fórumról
Előadó: Gönczi Mihály polgármester
Tájékoztatók
4./ A képviselők bejelentései, javaslatai, indítványai
Kérem, hogy az ülésen szíveskedjen megjelenni,…
2010. február 23.-án Falugyűlést tartottunk.
A gyűlés jegyzőkönyvét megtekintheti erre a hivatkozásra kattintva!

További képekért kattintson erre a hivatkozásra!



